Amikor a 94 éves nagymamám és a mesterséges intelligencia találkozik
– Mit tartogat számunkra a jövő?
Nemrég mi, unokák megláttuk a 94 éves nagymamánkat. A beszélgetés során egyszer csak azt kérdezte Mama:
– Nem értem ezt a mesterséges intelligenciát, mégis mi ez?
Nekem több sem kellett, elővettem a telefonomat, és megnyitottam az egyik AI programot. Megkértem, hogy magyarázza el úgy, hogy a mellettem ülő idős ember is értse. Nagyon jól átadta a szerepe lényegét, de aztán jött az újabb kérdés Mamától:
– Mi lesz az emberiség sorsa 10, 20, 50, 100 év múlva?
A diskurzusból három kulcsfontosságú tanulságot hoztam el, amelyek a vállalati kultúrában és a társadalmi felelősségvállalásban is alapvetőek:
1️⃣ A gondoskodás és az intergenerációs együttműködés felértékelődése: a következő évtizedek legnagyobb feladata az idősödő társadalom támogatása és a szenior generációkban rejlő bölcsesség, tapasztalat integrálása lesz. Mind egyéni, mind szervezeti, és társadalmi szinten is ez lesz a fő fókusz.
2️⃣ Eszköz vs. Értékteremtés: a technológia csupán egy szerszám. A felelősség, a lelkiismeret és a stratégiai döntéshozatal mindig az ember kezében marad. A gépek automatizálják a folyamatokat, hogy nekünk több időnk maradjon az értékteremtésre és kapcsolódásra, vagy bármire, amire szeretnénk. És ez is egy izgalmas kihívás lesz, hogy hogyan és mire fordítjuk az így felszabaduló időnket, energiánkat, ezt már én teszem hozzá.
3️⃣ Humán fókusz a digitalizáció korában: minél magasabb szintű a technológiai telítettség, annál inkább felértékelődnek a valódi humán készségek – az empátia, a személyes kapcsolódás és az érzelmi intelligencia. Egy gép sosem tudja ezeket igazán pótolni, legfeljebb annak látszatát. Az vajon elég?
Bár a jövőben új technológiák és életformák alakulnak ki, a fenntartható fejlődés alapja továbbra is a generációk közötti tudásmegosztás és az emberi tényező marad.
A jövő szervezetei azok lesznek, amelyek képesek az emberi tényezőt és a generációk közötti szinergiát a technológia szolgálatába állítani.
